Korábbi bejegyzésünkben már lerántottuk a leplet a közmédia próbálkozásáról, de az ünnepek alatt csendben mégis bekövetkezett, amit egy rossz viccnek lehetett hinni. Úgyszólván egyesítették a weblapokat, minden korábbi cím egyetlen helyre viszi a netpolgárokat: a mediaklikk.hu oldalra. 2013-ban azzal viccelődni, hogy média és klikk, ostobaság. Ha már médiaklikk, akkor lehetett volna annyi vér az alkotókban, hogy Klikkmédiának hívják. Úgyis az. Bevezetésnek már az oldal (a közmédia?) logója sem sok jót ígér:

mk.JPG

Szöveg nélkül

Aligha van még egy olyan médiaszolgáltató szerte a világon, amelyiknek internetes oldaláról egy valami hiányzik, mégpedig a szöveg. A mediaklikk.hu nyitólapján a rendezettség legkisebb látszata nélkül, vékony keretes dobozokban képek láthatók, mégpedig többnyire fekete-fehér képek. Ezeket valószínűleg amolyan kedvcsinálónak szánják a szerkesztők, mert a fotók alatt szerepel egy-egy cím, meg egy időpont. Hogy a műsor melyik csatornán látható (vagy hallható?), az első pillantásra nem egyértelműen derül ki. A tervezők nyilván sokat nézegették szeretettel dédelgetett lapterveiket, mert számukra minden bizonnyal nyilvánvaló, hogy a mindenféle amorf alakzatok mely csatornákat rejtik. Persze később feltűnik egy-egy kisbetűs felirat, hogy M1, vagy DUNA, esetleg KOSSUTH RÁDIÓ, de higgyék el: egy normálisan megtervezett oldalon, amely egy médiaszolgáltató műsorait hivatott reklámozni, az egyik legfontosabb információ, hogy az adott műsor melyik csatornán látható-hallható majd. Ez azonban a mediaklikk.hu oldalról első pillantásra nem derül ki.

Képek, kép nélkül

Az oldal minden hibáját (rossz betűtípus, esetlegesen összedobott grafika, használhatatlan ergonómia) kiválóan szemlélteti a Kossuth Rádió egyik műsorát ajánló doboz. Az Arcvonások című programról van szó, amelyik – hogy, hogy nem – portréműsor. A mediaklikk.hu azonban méltatlanul és elég egyszerűen megfogalmazva: gusztustalan módon ignorálja a rádióműsorokat és a rádióban szereplő civil vagy hivatásos megszólalókat. Egy portréműsorra mivel is hívhatná fel a kedves hallgató figyelmét, mint egy, az 1960-as éveket idéző, amolyan op-art grafikával, amelynek semmi, de semmi köze nincs a mai korhoz és a mai kommunikációs formákhoz:

arcvonasok.JPG

A Közmédiablog ezúttal az olvasók, a reménybeli hallgatók segítségére siet, a közmédia internetes oldala helyett megmutatja, kiről is szól az Arcvonások című műsor.

mehes marton.png

Méhes Mártonról, aki a Duna Kulturális Klaszter vezetője. A szervezet a bécsi Collegium Hungaricum kezdeményezésére alakult meg, célja pedig, hogy egy szerethető dunai kulturális márkát alapítson meg a folyómenti országok kulturális szervezeteinek együttműködésével.

Nos, ennyit, és nem többet kellett volna odabiggyesztenie a közmédiának az oldalra, nyilván Méhes Márton képével együtt, hogy akinek kedve támad, az meg is hallgassa az Arcvonásokat. Nem pedig a fentebb látható szedett-vedett ingyenes alapokból összetákolt grafikát.

A legszebb mégis az, amikor egy világszerte ismert művészcsoport, a Monthy Python műsorát ajánlja a közmédia, az alábbi kedvcsinálóval:

monthy pyton.JPG

Csak szólunk, hogy a Monthy Pythonról rengeteg kép is elérhető az interneten, már csak azért is, mert az 1969-ben alapított csoport ma is elég népszerű: következő öt show-műsorukra mindössze 43 másodperc alatt fogytak el a jegyek. Róluk van szó:

monthy pyton-2.jpg

Egy blog persze nem vállalja, nem is vállalhatja, hogy a közmédia minden egyes eltitkolt szereplőjét megmutassa, vagy a közmédia helyett szerkesszen egy oldalt. Az minden esetre gyötrelmes felismerés, hogy egy háromezer fős szervezettel működő intézményhálózat képtelen használható weboldalt gyártani 2013-ban.

Az optikai élvezetek netovábbja a Bartók Rádió honlapja (vagy inkább a honlapnak csúfolt tákolmány), íme egy sor ajánló belőle:

bartok.JPG

A televízióműsorok ismételt megtekintésére szolgáló videótár (AKA: Médiatár) oldala is valódi, szemet pihentető, páratlan kincs:

videotar.JPG

Kedves Olvasó, ne itt nézelődj, fizess elő máshol!

Példátlan és a közpénzekkel való bánásmód tűrhetetlen megnyilvánulása, hogy a Médiatárnak nevezett archívumban mindössze hatvan napig nézhetők meg a közmédia közpénzekből gyártott produkciói. Korábbi műsorokat jobb esetben el lehet érni a nava.hu oldalon (ki emlékszik rá, mi az?):

nava.JPG

Rosszabb esetben a teleteka.hu oldalon, ami egy magáncég oldala, az MTVA dizájnjába bújtatva!

teleteka.JPG

Az oldal technikai üzemeltetését egy Kft. végzi, amely nem az MTVA tulajdonában áll. Újabb felismerés: a háromezer fős közmédia nem rendelkezik azokkal a műszaki, technikai és humán erőforrásokkal, amelyekkel egy honlap üzemeltethető.

Akárhány forintba is került a közmédia újabb „fejlesztése”, gratuláció jár érte. Feltételezhetően néhány százmillió forintot sikerült megfelelő zsebekbe juttatni, s cserébe alkotni egy használhatatlan, korszerűtlen, szemet bántó weboldalt.

Közpénzből.

(UPDATE: linkekkel)

A bejegyzés trackback címe:

https://kozmedia.blog.hu/api/trackback/id/tr295717172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NemNick 2013.12.31. 01:06:33

Én is éppen ma futottam bele - a Hangtárról valahogy - és 100% egyetértek.

A képpótló grafikákra először azt gondoltam, valami tévedés, betűket kerestem benne (aka. under construction)...

Úgy sz.r, ahogy van. Gondolom, sok pénzbe került, és gondolom, ezt nem is lennének hajlandó elárulni.

De remekül beleilleszkedik a "nekünk új szignál kell, mert csak" típusú döntések sorozatába...

runway 2013.12.31. 01:34:05

@millhouse: 70 milliárdból nehogy már csak béta verzióra fussa!

bkkzol 2013.12.31. 01:43:07

Sokat tartózkodok külfüldön, rendszerint reggelim közben megnéz(t)em neten az előző esti híradót. Ez így is ment, mondhatni évekig. A mostani nagy átszerkesztés eredménye az lett, hogy egyedül a HírTv híradóját tudom megnézni normálisan ,mert a "médiaklikk" nem működik illetve borzasztó "minőségben". Érdemes volt ennyi embernek dolgozni az új webrendszerükün. Remélhetőleg legalább anyagilag jól jártak páran ,mert munkailag ez egy nagy sz.r. A bohókásnak gondolt "retro" grafikák már csak hab a tortán.

röhögő 2013.12.31. 03:47:39

Felháborító! Ennyi pénzből még nincs itt a fizetett megmagyarázó csapat, aki megmondja miért van ez így jól? Blogger Géza? Vidéki? Elképesztő hogy az adófizetők pénzén ezek lebzselnek. :-((

noooormalis 2013.12.31. 06:21:56

Sziasztok!
Nem nagyon szoktam komentet gyártani de az hogy az átkosban és azóta is közpénzből legyártott müsorok csak pénzért nézhetők kiverte a biztosítékot!

Miért van két azonos funkcio külön?

www.mediaklikk.hu/mediatar/

www.teleteka.hu
© 2012 MTVA. Minden jog fenntartva

Az oldal technikai üzemeltetését az ASP Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft végzi

És vajon hol köt ki a bevétel?

Niebur 2013.12.31. 06:40:31

Gyurcsánynak megint igaza van.

nemecsek ernő áruló 2013.12.31. 06:42:44

Ez a baj veletek! Még mindig szakmai nézőpontot kerestek ott, ahol kizárólag politikai van.

új nick hozzáadása (törölt) 2013.12.31. 06:51:54

Régebben kt hétig volt elérhető a tartalom, már ez is előrelépés.
Azonban leszoktam a Kossuth rádióról, a többi közmédiát már rég nem nézem. Egyszerűen ízléstelen és gyomorforgató, amilyen szellemben a műsorok készülnek. Egy reklámblokk az egész. Két téma dominál, az egyház és a mindenben jobban teljesítünk. Van egy mennyiség, ami után feldereng Rákosi pajtás szelleme.
Szóval, Bánóék is egy gerinctelen banda voltak, de még a Napkeltét is sikerült alulmúlnia a mostani szerkesztőknek.

lenoardo999 2013.12.31. 07:36:52

A posztírónak sikerült egyetlen link nélkül megírnia az online-cikkét. Csúcsprofizmus. Amúgy meg az állításai sem igazak: pl. "Aligha van még egy olyan médiaszolgáltató szerte a világon, amelyiknek internetes oldaláról egy valami hiányzik, mégpedig a szöveg."

Van. Egy csomó, pl. Sat1. És sokan éppen efelé tartanak. Lásd pl. a Spektrum TV néhány éve megújult honlapját.

flort 2013.12.31. 07:41:28

@lenoardo999: Jó reggelt! Az általad hiányolt linkek beszúrásával te sem fáradtál...

vénkujon 2013.12.31. 08:21:38

béna libscsik. ha ákos szignáljait hallgatva bámulnátok ezt a sok kis remekművet, akkor rájönnétek, hogy ezek igenis faszák:D

Phteven 2013.12.31. 08:46:10

@új nick hozzáadása: "Két téma dominál, az egyház és a mindenben jobban teljesítünk."

Egyet értek veled, de kiegészíteném még a Sportvilág c. műsorral. Az egyetlen jó ami maradt benne, az a Rádiószínház.

kisQtya 2013.12.31. 08:50:04

Tényleg fos, de ki a fene fogyasztja Magyarországon a gyomorforgató közmédiát?
Én utoljára akkor néztem köztévét, amikor az athéni olimpia ment. Azóta sem pártkeltét, sem azt helyettesítő agymosodát, sem politikai csatornát: hírekhót, szektatv-t nem nézek.
Be sem állítottam ezeket a csatornákat.
Igaz, hogy az ATV honlapján meg szoktam nézni a NAV botrányos interjúkat és híreket.
A Klubrádión is csak a kulturális műsorokat hallgatom, a többin semmit.
Nem lenne szabad ezzel a szarral mérgezni az agyatokat. Ha el akartok pusztulni, akkor inkább cigizzetek!

kisQtya 2013.12.31. 08:53:06

@Phteven: Hol van rádiószínház?

jogalany 2013.12.31. 10:02:14

Miért van felháborodva a cikk író?
Hiszen ez megy mindenhol, az MSzP -s helyeken is, gátlástalanul.
A közpénz arra jó, hogy el lopják.
74 milliárdból ennyire gyenge műsort csinálni, simán 1600 év börtön/ vezetőség.
Az, hogy 4 csatprna van TV-ből nem jelent semmit, hisz ismétlés mindegyik, persze így van 4 vezérigazgató stb.
És a Lottónál is megvan még a zárt adatbázis kezelés, melegágya a csalásnak.
A mostani halmozódás vajon kié lesz?

depes 2013.12.31. 10:38:09

@lenoardo999: nekem vhogy teljesen más képet mutat mind a Sat1, mind a Spektrum honlapja....képek, színek, szövegegek...pont amiket már a blogíró is hiányolt! Szted egy színvonalú ezekkel a Médiaklikk??

lecsósmangó 2013.12.31. 10:53:55

@lenoardo999: Lehet, hogy linkelnem kellett volna az oldalakat, de épp arról is szól ez a szösszenet, hogy ebben a szürke masszában semmit, de semmit nem találsz meg.

Akár a közmédia alkalmazottja vagy, akár nem. Ha igen, megpróbálhatod védeni a védhetetlent. Ha nem, akkor ne erőlködj.

De tessék:
www.mediaklikk.hu
www.mediaklikk.hu/bartok/
www.mediaklikk.hu/mediatar/
www.mediaklikk.hu/kossuth/
www.teleteka.hu/wml/show.php?site=teleteka_net

Ha már a sat.1 és a spektrum oldala nem jött be (nem közmédia egyik sem), próbálj találni másik olyan közmédiaoldalt, ami ilyen foshalom.

lionking 2013.12.31. 10:56:51

egyszer valami műsort amibe benne voltunk a Duna tv-n, meg szerettem volna nézni online
Erre az a fostalicska kiírta hogy winfos médiapléjer 10 -es verzió vagy a feletti kell a megtekintéshez.
A mocskos szarbanyomott farkú anyjukat hogy a 21-ik században nem képesek egy olyan honlapot csinálni, ahol nem a legócskább legszemetebb legvírusgazdább és leginkább kezelhetetlen win mp kell kizárólagosan.

mooncat · http://rajzoltam.blog.hu 2013.12.31. 11:21:03

én nagyon szeretem az Időfutárt, a médiatárból szoktam visszahallgatni egy heti adagot. eddig ki lehetett választani egy konkrét napot, dátumot, és kész, most ömlesztve van az egész, elég szarul kezelhető.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.12.31. 11:37:32

@lecsósmangó: Már megváltoztathatták, mert tele van szöveggel.

lecsósmangó 2013.12.31. 11:50:13

@MolnarErik: még jó, hogy a műsorok címei meg időpontjai ott vannak, de azokon kívül semmi.
Legalább lenne ott egy-egy mondat, hogy valamit miért nézzél vagy hallgassál meg. De semmi. Találgass.

runway 2013.12.31. 11:52:10

@jogalany: szerintem 5 tv-csatorna van, m1, m2, m3, Duna, Duna World, meg öt vagy hat rádió.

Arról is lehetne szólni, hogy miért nem nézhető online az m3, meg hogy miért kell fizetni érte kábelen.

figyeloe 2013.12.31. 12:00:54

Az észrevettétek, hogy viszont egyetlen karikás logó sincs az oldalon csak M1 meg M2 meg ilyenek vannak kiírva???

Rájöttek, hogy minden logójuk genny?

MUHAHA

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2013.12.31. 12:31:22

"semmi köze nincs a mai korhoz": ez logikátlanság. Minden kor attól olyan, amilyen, hogy adott dolgokat csinálunk. Ha manapság ilyen designokat IS csinálunk (csinálnak), akkor a mai kor ilyen IS.

eSALAMON 2013.12.31. 13:03:54

Ez az egész blog egy nagy ciki.
Téged vagy kirugtak erről a helyről, vagy ez a munkád hogy rosszindulatúan fröcsögj. (remélem, azért jól fizet. ;-), vagy mindkettő. Amit ide leírtál annak semmi köze ahol a szakmához, amit kritizálsz. Szinte minden bekezdésben hülyeségeket írogatsz össze vissza. Akkor is ezt mondanám, ha a NOL induló portálját kritizálnád ezen a színvonaltalan stílusban. Szerint a design belsőbe készült, mert különben közbeszerzés lenne, és arról már tudnánk. Ráadásul még egy huncut adó garasodba sem került. Már ha fizetsz egyáltalán adót. Egyébként maga a portál mindenképpen előrelépés. Még két link.
www.zdf.de és www.ard.de, mit is mondjak ezek is közmédiák és szerintem egy kicsit alatta vannak az általad kritizált oldalnak. Dölj hátra a kényelmes kanapédon és hisztizzél és amit itt összefirkáltál az legyen egy magánvélemény.
Na, duzzogjál.

lecsósmangó 2013.12.31. 13:13:33

2013. december 31-i regisztrációval, első hozzászólásként szép volt, tapsvihar.

Nem ott dolgozom, nem dolgoztam ott, ellenben dolgozom és adót fizetek. Tehát lehet véleményem és van is.

Te nyilván ott dolgozol, felvetted már a tizenharmadik havi fizetésedet? Ne hagyj kétségek között, azért többet kapsz a közmédiában havi 800 ezernél, ugye? Persze bruttóban.

Hánynom kell az ilyenektől.

Ha neked a zdf.de és az ard.de fos, akkor nézegesd a médiaklikkedet.

eSALAMON 2013.12.31. 13:21:10

Kicsit mellé nyúltál. :-)
Szóval ha valaki beszól neked akkor az csak is közmédiás gennyesre fizetett talpnyaló. Paranoiás egy fazon vagy. :-)Gratulálok.
Egyéb iránt neked sem kötelező a kérdéses portált nézegetni vagy munkaköri kötelességed? :-)

longlong 2013.12.31. 13:24:14

Én is épp ma futottam bele ebbe... Először, mint sok évvel ezelőtt is, valami m1.hu vagy ilyesmit kerestem volna. Nem talált. Aztán elvergődtem az mtva.hu oldalra, ahol lényegében semmi tartalomfogyasztóknak szánt infó sincs.

Kerestem tovább és a nagy kereső segítségével sikerült csak kikutatnom ezt a médiaklikk nevű förmedvényt... Az mtva oldalán semmilyen link sem vezet ide!

Na és akkor jött volna a konkrét tartalom megkeresése, de feladtam... Viszont találtam egy utalást: ha 60 napnál régebbi műsort keresnél, akkor azt nem a médiaklikken kell keresned, hanem a nava.hu-n.

Na mennek ezek a picsába mind!

Régen mtv.hu és ott volt az arcomba tolva az online műsoruk, egy füllel odébb meg az archív műsorok... Most meg szopakodjak a keresgéléssel...

lenoardo999 2013.12.31. 13:26:40

@lecsósmangó: nem közmédiás, spektrumos vagyok és ismerem és támogatom a koncepciót. És ez nem a szöveg erőltetése. Egyébként nem is csoda, ha belegondolunk. Én ezt ennyire nem hiányolnám tőlük.

Amúgy a posztban nem közmédiáról van szó, hanem médiaszolgáltatóról.

lenoardo999 2013.12.31. 13:28:28

@depes: Nézd, ez nem színvonal, hanem koncepció kérdése. Én egyébiránt a kevesebb szöveget támogatom, úgy mint a Spektrumos.

lenoardo999 2013.12.31. 13:33:57

És még általában. Hogy mi jó és mi nem azt azért kevésbé mi, inkább a piac dönti el. A Spektrum TV és általában a Chello Média rohadtul méri minden aktivitását. Amit ott látsz, az többé kevésbé az aktuális piaci igény.

lecsósmangó 2013.12.31. 13:36:45

@lenoardo999: Nekem annyi szöveg mindenképp hiányzik, mint ami a Spektrum oldalán van. Legalább eligazítás szintjén. Ha belegondolsz, ennek a monstrumnak olyan sok csatornája van, hogy igazán elkelne valami tájékoztató infó is.

A közmédia internetoldala a közmédia médiaszolgáltatásának része, minthogy a közmédia maga egy médiaszolgáltató, és ezért a posztban a közmédia, mint médiaszolgáltató egyik médiaszolgáltatásáról, az internetes oldaláról van szó;)

lecsósmangó 2013.12.31. 13:39:44

@lenoardo999: egyetértek. Bár szerintem a közmédia magasról tesz a látogatottsági adatokra, mint ahogy a nézettségiekre is. Tudom, nem a nézettség a lényeg, de azért mégsem lenne utolsó szempont.

Ha elérhetőek lennének a közmédia internetszolgáltatásának auditált adatai, érdekes lenne megnézni.

Ezek nem nyilvános adatok?:)))

nyünyüge 2013.12.31. 15:35:47

Szerintem csak arról van szó, hogy egy grafikus elolvasta az Átlátszó cikkét Ákos gázsijáról /atlatszo.blog.hu/2013/10/31/realis_arat_kapott_kovacs_akos_de_miert_kellett_titkolozni/ és támadt egy ötlete :).

jennings1 2014.01.01. 16:28:28

nem felhasználó barát, nem kelti az otthonosság érzetét, és elég ronda... tökéletesen visszaadja a jelenlegi közmédia lényegét

lmntn 2014.01.08. 10:08:39

Az megvan, hogy ha nem tudom fejből az URL-t, akkor a Kossuth Rádió-ra keresve a Google-ben egyátalán nem jön elő ez az oldal? Vagyis olyan, mintha nem lenne a kossuthnak semmilyen honlapja?

robiroboter · http://impanim.tumblr.com/ 2014.01.08. 22:40:49

Rendszeres Bartók-rádió hallgatóként, és a rádió Facebook-oldalának látogatójaként nem tudom nem észrevenni, hogy a maradék, mérhetetlenül kevés, ám roppant lekles hallgatójuk kétségbeesetten keresi megszokott linkjein a visszahallgatási lehetőséget vagy éppen a részletes műsort. Jelenleg három linken kell egyszerre kutakodni bármelyikért.

2014-ben, amikor egy törpe online rádióban is egy gombnyomásos funkció a tracklista megosztása, akár a médialejátszóban is, ott tart a közmédia, hogy a csilivili új felületen a komolyzenében semmit mondó adáscímeken kívül csak a sárga 12-es karika tobzódik szemképráztató módon. mert az fontos. az, hogy milyen darabokat kitől hallhatunk, kevésbé. Köszi.

(A Facebook-oldalukat nem mellesleg a kezdetek óta önkéntes munkában szerkeszti egy hallgató. Semmi köze az MTVA-hoz, bár ott vesz fel érte valaki a fizetést. Ez is megérne egy misét.)

Maracska 2014.01.19. 22:32:01

Hogy lehet visszahozni a régi szép időket?
Talán vki. a választási kampányá
ban ígérheti, hogy tesz értünk vmit?

vagy lemondjuk az előfizetéseket..........

NemNick 2014.01.22. 04:56:44

És az a döbbenet, hogy akad, aki még védi is ezt a vackot... Néha tényleg azt gondolom, vannak fizetett kommentelők...
süti beállítások módosítása